Bakonytamási Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Bakonytamási Evangélikus Egyházközség
A gyülekezet műkincsei:
 

A gyülekezet műkincsei:

A gyülekezet műkincsei:

A templomban található orgona készítőjét és készítési idejét jelenleg nem ismerjük. Korábban, idekerülése előtt, szétszerelt állapotban a dénesfai Cziráky kastély padlásán tárolták, majd innen hozta el fizetség fejében Bodáts Sándor rábaszentandrási kántortanító, aki orgona és zongorakészítéssel is foglalkozott. Ő 1843 telén műhelyében fia segítségével javította az alkatrészeket, játszóasztalt készített az eredetileg hátuljátszós hangszerhez, majd ő állította össze az orgonát jelenlegi helyén. A hangszert többször "javították" és ez nem vált feltétlen a javára. Legutoljára Kemenesi Rezső szombathelyi orgonaszerelő nyúlt hozzá. Az orgona leírása: a hangszer 8 regiszteres, mechanikus csúszkaládás, pedál nélküli, tehát ún. orgonapozitív. Szakértők szerint az 1800-as év táján épülhetett, jó mester műhelyében, kiváló anyagokból. Eredetileg rövidmélyoktávos volt, de ismeretlen kezek az idők folyamán a sípok lefűrészelésével kromatikusra alakították. A regiszterhúzók belső részeinek feliratai szerint az eredeti diszpozíció: Cop(ula) major 8' Principal 4' Cop(ula) minor 4' Flaut(a) minor 4' Octav 2' Quint 1 1/3' Super(octav) 1' Mixtur . A valamikor kétsoros Mixturából jelenleg egy 2/3'-as sípsor található meg. A sípok legnagyobb része eredeti, kivéve a homlokzatiakat, amelyek a háborús ónrekvirálás áldozatai lettek, és igénytelen kivitelű horganysípokkal pótolták azokat. A jelenlegi regiszterfeliratok: Burdon 8' Principál 4' Födött 4' Fuvola 4' Oktáv 2' Qint 1 1/3' Super 1' Qint 2/3' Az orgonaszekrény eredetileg kékesszürke márványfestésű volt, aranyozott díszítéssel, ezt több rétegben barnára festették. A hangszer különös értéke a ritkaságnak számító, eredetiben megmaradt szíjhúzással működtethető ékfúvó. Az orgona működőképes, de szakszerű műemléki restaurálás után nyerhetné csak vissza eredeti szépségét.

Társoldalak
Elérhetőségeink
Istentiszteletek
Körlevél
Térkép
Bakonytamási térképe
Alapítvány
Táborunk 2007-ben
Böjti sorozat 2007-ben
Anyák napi istentisztelet beszámoló 2007. 05.06.
Emlékeim egy találkozóról.
Gyülekezeti terem és lelkészlakás szentelése 2001-ben
Esperes a Bakony mélyén
Lelkészavatás a Bakonyalján 2004-ben
Tamástalanság Bakonytamásiban
2007. november 3-án az ünnepségen elhangzott beszámoló
A torony csúcszáró gömbjében elhelyezett irat
Templomszentelési hálaadó ének
Templomszentelési imádság
Bakonytamási evangélikus templom története évszámokban
Bakonytamási község elhelyezkedése és története:
Gyülekezetünk története
Egyházi épületek
Úrvacsorai készlet:
Bakonytamásiban születtek:
2006-ban megválasztott gyülekezeti tisztségviselők:
 
Képek

Orgonánk
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster